A Világ Körüli Menet alapcsapata Gödöllőn

November 5-én, a Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért alapcsapatát fogadta dr. Gémesi György, polgármester. Az öt főből álló küldöttség a délelőtti órákban látogatott el Gödöllőre, ahol megtekintették Európa első Világbéke Gongját.

 A város központjában álló Világbéke Gongot, melyet az indonéz Világbéke Bizottság ítélt oda a városnak, 2008 májusában avatták fel. A Világbéke Bizottság választása azért esett Gödöllőre, mert a város aktívan részt vállalt a 2004-es cunami utáni, magyar mentő- és orvos csoportok által nyújtott segítségben a 2004-es cunami után.

A békemenet alapcsapatát, egy új-zélandi, egy indiai és egy német hölgyet, illetve egy amerikai és egy Costa Rica-i urat a gödöllői városházára invitálták, ahol helyi középiskolásokkal találkozhattak.

A diákokkal folytatott beszélgetés kitért a nukleáris veszélyekre, a kiújult fegyverkezési versenyre valamint az idegen területek erőszakos katonai megszállására.

A város polgármestere hangsúlyozta, hogy Gödöllő továbbra is aktív részese kíván lenni a Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért mozgalmának.

Az alapcsapat tagjai elmondták, hogy a Világ Körüli Menet valódi ereje azon emberek egyszerű és tudatos cselekvéséből ered, akik csatlakoznak ehhez a méltó ügyhöz, és annak üzenetét megosztják másokkal.

A látogatás végén, a vendégek egyenként megszólaltatták a Világbéke Gongot, kifejezve ezzel békeszándékuknak.

Az alapcsapat a kora délutáni órákban búcsúzott a gödöllőiektől, hogy további magyarországi városokban hirdesse a béke és az erőszakmentesség üzenetét.

Gödöllőn készült képek

Beszámoló a látogatásról Gémesi György, polgármester weboldalán

 

Akik már csatlakoztak

Csatlakozó szervezetek

A Menet médiatámogatói