Dokk – Irodalmi Kikötő és a Közösség az Emberi Fejlődésért szervezetének költői estje

17:00: Minden ami költészet és nagyság az Emberben
Helyszín: Gödör Klub
Jegyár: ingyenes

A dokk.hu költészeti portál és a Közösség az Emberi Fejlődésért meghirdette a Világ Körüli Menet programsorozat részeként második verspályázatát. A Menet az Erőszakmentesség Világnapján indult Új-Zélandról, november 4-én ér Magyarországra és 2010 január 2-án végcéljához, Argentínába, Punta de Vacasba.

Ahogy első, úgy második pályázatunk is az erőszak, erőszakmentesség, a háború és a megbékélés témaköreit szeretné körüljárni. Három kategóriában várjuk a jelentkezéseket:

1. kategória: Formába erőszakolva
A téma az agresszió és az arra adható válaszok, a forma kötött, legyen szonett, epigramma, villanella, limerick, anakreóni strófa, madrigál, ballada vagy egyéb, a Szepes-Szerdahelyiben létezőnek titulált kötött versforma, strófaszerkezet.)

2. kategória: Hommage a Háború és béke
Tisztelgés vagy éppen tiszteletlenkedés az elődök előtt. Segítségképpen a zsűri ajánl néhány verset, de a pályázó maga is kiválaszthatja azt az alkotást, melyhez hommage-t, párverset, cáfolatot vagy újraértelmezést ír. Az esten nem csak a pályázó versét, de az eredeti, ihlető verset is be kell mutatnia a jelentkezőnek.

Ajánlott versek:

Balassi Bálint: Egy katonaének
Jékely: Háborúból
Kaffka Margit: Záporos folytonos levél
Kányádi Sándor: Háború
Komjáthy Jenő: Dac
Orbán Ottó: A háború szépsége
Petri: Háborús jelenet
Weöres Sándor: Századvég


3. kategória: Szabadság határok nélkül (avagy Szabad a pálya, amennyiben a pályázó már bizonyított kötött fogásban is).

Bárki jelentkezhet az 1. vagy 2. kategóriában, de a pályázat kikötése, hogy a zsűri csak annak jelentkezését fogadja el a 3. kategóriában, aki legalább egy másik kategóriában is elindul.

Az egyes kategóriák értékelése mindezen túl nem függ egymástól, de a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy ha az egyik kategóriában kevés értékelhető alkotás érkezik be, akkor nem osztja ki az első öt helyet, ám a nem kiosztott helyeket más kategóriában még kioszthatja.

A pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el, melynek tagjai: Kiss Gabriella, Németh Bálint és a Humanista Mozgalom képviseletében Kollár Adrien.

A költeményeket az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it e-mailcímre kérjük eljuttatni csatolt fájlként, legkésőbb november 20-án éjfélig.

Az esetleg felmerülő kérdéseket is ezen a címen lehet feltenni, vagy a dokk.hu-n Németh Bálint üzenőfalán, illetve Kollár Adriennek a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it címen vagy a 06/70/506-2712-es telefonszámon.

A kategóriák legjobbjai kerülnek felolvasásra a 2009. november 27-i, Gödörbéli, a Dokk és Közösség az Emberi Fejlődésért által tartott közös esten. A szerző esetleges akadályoztatása esetén a verset kiválasztott művészek tolmácsolják, de szeretnénk, ha minél több díjazott tudna eljönni és maga felolvasni művét.


Pályázzatok minél többen!

Az október 2-ai verspályázat helyezettjei: 

Böröczki Mihály 

AUDENCIA  

Föltette két kezét a táj,

gyökér gyötrődik, zöldje fáj,

de pitypang szórja szerteszét

a rétek szellő-lágy neszét.

Fáradt a föld. Jaj, emberek,

vesztőhelyet teremtetek,

talán valaki megleli,

hogy gyönyörű, hogy emberi,

ami még békén-épen él,

s két szívdobbanás közt remél,

nincs csontjában a félelem:  

hát adj esélyt még, Istenem,

bár tolószéken a világ,

kereket hajt vadkörteág. 

  Karaffa Gyula 

Hiteles krónika a XX. századból, arról a bizonyos "Nagy Kirándulás"-ról  

57 perccel előtte az összes vörös zászló elfehéredett 

és gregorián korálokat zúgtak a talapzatukba szerelt hangszórók 

az isten dicséretére

54 perccel előtte egy elmegyógyintézet lakói 

józsef attilától a. ginsbergtől és e.m. ciorantól 

szavaltak verseket aforizmákat 

és hirdették a nagy összetartozást

51 perccel előtte a rádió amatőr avantgarde együttesek zenéit sugározta 

hogy bizonyítsák 

ők előre látták

48 perccel előtte minden pincében gombát kezdtek termelni 

az utolsó vacsorához

45 perccel előtte a fehér ház parkjában felfedezték az ismeretlen katona sírját 

úgy általában könnyeztek

42 perccel előtte felrobbant egy temetésen a gyászlobogó 

és elkezdte uralmát a groteszk

39 perccel előtte a fizikusok ismeretlen civilizáció rádiójeleit fogták antennáikkal 

tehát nem vagyunk egyedül

36 perccel előtte ufókat találtak egy étterem konyhájában a húslevesben

33 perccel előtte megalakult egy szélsőséges eszméket hirdető csoport 

amely a nem vállaljuk a jövőt szlogennel népszerűsítette magát

31 perccel előtte felsírtak a szaxofonok az operákban 

mindenki röhögött de azért jól érezte magát

28 perccel előtte yoko ono megszülte john lennont 

és minden ment a maga útján

25 perccel előtte a népi táncosok brékelve vonultak az utcákra 

dicsérve az új harmóniát

22 perccel előtte a sivatagokban kinyílt a lét virága 

a természeti csodához milliók zarándokoltak

19 perccel előtte a hőmérők szétfagytak 

pedig nem is volt olyan hideg a nemzetközi helyzet

16 perccel előtte robert merle nyilvános előadás keretében fejtette ki 

madrapur című regénye mondanivalóját

13 perccel előtte mondák születtek a XX. századról

10 perccel előtte juhász ferenc eposzt írt az apokalipszis szaros szerelme címmel

7 perccel előtte megrendezték az utolsó nagy vacsorát 

ahol a bőség asztalánál mind egyaránt foglalt helyet

4 perccel előtte a hangszórók a nászindulót játszották 

és általában mindenki szeretkezett

1 perccel előtte mindenki felvette kirándulóöltözékét 

s aztán kezdetét vette a nagy kirándulás 

ISMÉTELGETED MINDIG   

fekszem a négy fal között 

mint egy bombatölcsérben  

te valahol a városban kószálsz 

és nem tudod ez a fenyegetés 

mennyiben valóságos 

de mindenesetre félsz a kapualjaktól 

nem szállsz fel a buszra 

a tömegben csak egy testnek érzed magad 

ezt ismételgeted mindig 

miközben a híreket figyeled 

bár tudod hogy ez nem jelent semmit 

gyalog indulsz el 

az eget kémleled 

a felhők mint nehézbombázók húznak el feletted 

de csak eső csap az arcodba 

már távolról látod házunkat 

bunkernek képzeled 

hogy be merj lépni 

nézed a hatvan éves golyónyomokat 

ez nyugalommal tölt el 

de nem említed 

mikor rám nyitod az ajtót 

egy ideig békés minden 

akár egy atomtámadás után   

 Korányi Mátyás 

frontvonalak 

múltkor a jászai mari téren beszélgettem néhány 

ismerősömmel egyiknek nagymagyarország térkép 

van a jobbik vállára varrva telibeszínezve kéken 

mint egy brutál véraláfutás tenyérnyi méretű tetkó 

atlétatrikóban látványos és ott volt egy roma srác is 

előzetesben két év valami garázda ügy volt 

aztán felmentették a csávót meg ott volt egy zsidó haver 

kedves barátom nagyon ő mutatott be ennek 

a nagymagyarországos srácnak aki csak mondta mondta 

és mikor zsidózott éppen vagy cigányozott a tetkós 

mindig bocsánatot kért tőlük „nem rád gondoltam” mondta 

nem röhögtünk nem szégyenkeztünk nem is reagáltunk 

rá sehogy természetesnek vesszük eme dolgokat immár 

miért is lepődnénk meg. nincsen min meglepődni.  

*  

nyár volt virágok nyíltak a hídon autók zúgtak 

szerelmes párok a padon egymásba gabalyodtak 

egy fiatal suhanc banda üvegeket tört össze 

szelíden rájuk szóltunk mondtuk csendesen nekik 

hogy arcuk épsége érdekében ezt sürgősen hagyják abba 

kicsit morogtak látszott vizsgálgatják a szitut 

hogy heten elegen lesznek-e négy ilyen vadbarom ellen 

aztán meghunyászkodtak inkább lejjebb vették a hangot 

akkor mondta a tetkós ahogy röhögtünk rajtuk 

hogy nagyapánk a háborúban úgy kúszott ki a légóból 

miközben seggébe lőttek hogy rongyba csavart üvegdarabbal 

fagyott húst metéljen döglött lóból mi meg nyavalygunk itt 

hogy képzeld mennyire durva két napja nincsen netem 

valami mozdult. a galambok felrebbentek. hazaindultunk.

Nyírfalvi Károly 

Függelék

                                                  Háborúk, viharok mondattana.

                                                                                            Filip Tamás            

Hajam megfésülve, fülem nyitva, szemem 

csillog, ahogy rád nézek, ajkam mozdulatlan, 

kezem összezárva nem lendül. Nem ütni 

készül. Érinteni sem. Lóg csupán kétoldalt. 

És jó így. A nyugalom székében ülök a 

folyóparton, senkitől nem akarok semmit.  

Készíthetnél talán egy fényképet, és 

felmutathatnád némán, akár egyszerű példát. 

Most béke van, védtelen, ahogy kanyarog a 

folyó, lusta öblébe ér, átöleli lábam, másképp, 

mint vallatóim, hogy mit is akarok én. Mert 

mindent másképp értenek. Szemem a nap elé 

emelem, s már lefogják, mintha ütni készülnék, 

pedig a virágot sem szakítom le, helyén virul, 

máshol hanyatlik, miként szavak a dühödtek 

szájában. És már ölni kész, nyelvet kitépni, 

védekezésnek mondja a nyílt támadást. 

Összes erejét az értelmezésbe öli, hogysem 

úgy venné, ahogy jön. Ahogy levél hull ősszel, és 

nap perzsel nyáron, gyümölcsöt szedsz tavasszal, 

és halott fával fűtesz télen, s ennyire világos, 

hogy ütni kell, másképp nem érti? Van, mit érteni 

kell, nem baj, ha csak érzi, az ágálás már 

öntudatlan, ezernyi árnyalat egyetlen szóban, 

csak az ütés, a néma, a hidegfejű, és a 

dacos lázongó, az már túl van minden belső 

határon, és minden külső mértéken. Már szavaik 

is korbácsütések, és a hallgatás mögött sem 

tudni, a félelem apró bástyái épülnek, 

vagy a nyugalom tengere fodroz. Saját 

erőmből kell visszavennem, s ennyi lesz 

az önrész a nagy egészből. Belső ösztöke 

súgja: emeld fel hangod, ereszd le a kezed, 

fond össze melleden, vagy nyújtsd ölelésre, 

mosolyogj, ne tégy úgy, mintha védekeznél, 

ha nincs miért. Mert nincs is. A létra végén 

aprócska felhő, benne kicsiny lyuk, a szándék 

   Vargha Magdolna 

Elvesztem  

Elvesztem, mire rám találtál a sarkon, 

csámpásan a barna szövetgatyámban 

álltam, már régóta nem szopom az ujjam, 

de nagy a kísértés, nem ér semmit a tiltás, 

ha nincs egyéb kötőanyag a szavakban, 

csak bárgyú szabály, mert kéne hogy talpa 

legyen az égnek, s teteje ennek a földnek, s 

apa- és anyaszagú lények kössék össze a kettőt! 

Nélkülük oly könnyen csusszan ki a szánkból: 

„Hozd csak a pénzt és add nekem az autód, 

törd ki a babájának a lábát!”, régóta elfogyott 

bennem a hit s a valódi remény, sebeket én 

már csak adni tudok, nem a gyűlölet kerget, 

értsd meg, kell nekem a rend ebben a huzatos 

világban, hogy tudjam, én vagyok, az, aki fent 

van, kézben tartja a dolgokat, s már nem érheti 

meglepetés, te meg, aki csak ütéseket kapsz, s 

hallgatsz, úgyis csak félig lehetsz az enyém, 

mert magadnak kell akarnod az áldozatod, 

mert rettegve visszautasítottad a sorsod, 

s most menekülsz a tükörben, amit tartok, 

nézz a szemembe és fogadd el a harcot! 

Régóta remélem, hátha találok a tébláboló 

lények közül egyet, kinek a köpenye alól 

már nem csak a nyálkás félelem kúszik elő.