"Igényes, önállóan gondolkodó, érző emberi lények maradjunk..."

A szegedi MASZK Egyesület is csatlakozott a Világ Körüli Menethez. Az 1991 óta működő szervezet programjainak célja mindig a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása és segítése volt. Működésük nyomán a szubkultúrák, a kisebbségi-marginális helyzetben lévő alkotók legjobbjai mutatkozhattak be Szegeden.

Céluk, hogy ne csak a leghíresebb tengerentúli, nyugat-európai és térségünkbeli csoportokat mutassák be, hanem a most születő progresszív kezdeményezések felé is nyitottak. Az elmúlt tizenöt évben a Régi Zsinagóga, a THEALTER és a MASZK neve szorosan összekapcsolódott.

 

Az egyesület az alábbi nyilatkozattal csatlakozott a Menethez:

 "Az elmúlt évek kirívó eseményeit, az ország jelenlegi mentális-hangulati (indulati) állapotát is figyelembe véve, most még inkább úgy gondoljuk, hogy munkánk misszió. Mindaz, amit a szórakozásban alternatívaként tudunk felmutatni az elburjánzó igénytelenség ellenében, hozzájárulhat ahhoz, hogy igényes, önállóan gondolkodó, érző emberi lények maradjunk, tudatos vásárlóvá váljunk a kultúra területén is. Úgy hisszük, hogy a programjainkon való részvétel – szakmabeliként, önkéntesként vagy nézőként – nyitottabbá, tájékozottabbá, más kultúrák, hagyományok, más problematikák iránt érzékenyebbé, toleránsabbá, befogadóbbá tesznek. Ez pedig mindannyiunk – civilek és szakmabeliek – közös, elemi érdeke. Nem csak az ünnepi együttlétet jelentő fesztiválokon, hanem egyre inkább a hétköznapokban is.
 
Mindezek figyelembe vételével egyesületünk csatlakozott a Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért elnevezésű kezdeményezéshez tavaszi nyitókoncertünkkel, nyári utcaszínházi előadásunkkal és a Radnóti emlékév apropóján ősszel sorra kerülő programunkkal."

 

Tervezett programjaik a békemenethez kapcsolódóan

A MASZK Egyesület weboldala

 

Akik már csatlakoztak

Csatlakozó szervezetek

A Menet médiatámogatói